Montessori-Terápia és Montessori-Pedagógia

A Montessori-pedagógia leginkább a Montessori Gyermekházakon és a Montessori Iskolákon keresztül ismert. A Montessori-Pedagógia jelmondata: “segítek neked, hogy megtehesd magad” mindenkire vonatkozhat, függetlenül attól, hogy hátrányos helyzetű, vagy nem az. Lehet ő egy éves is, aki elmélyülten próbál egy golyót egy lyukba illeszteni, lehet kisóvodás, aki a világot a gyakorlati élet mindennapi próbáin keresztül igyekszik meghódítani, de lehet kisiskolás, a szorzótáblával bajlódva és néma olvasást gyakorolva, vagy lehet fiatalkorú, vagy felnőtt is, aki valamilyen terület iránt érdeklődve próbálja meg azt a magáévá tenni. 

Kevéssé ismert ezzel szemben, hogy Montessori-Terápia eredményesen alkalmazható olyan embereknél is, akik életkora és mentális, fejődési életkora nem egyezik meg, akiknek sajátos erősségeik és gyengeségeik vannak. 

A Montessori-Pedagógia és a Montessori-Terápia alapjai 

A Montessori-Pedagógia támpillérei a következők:

    • 1. a pedagógus magatartása
    • 2. az “előkészített környezet”
    • 3. a Montessori-anyag

A Montessori-Terápia szolgál az összes vonatkozó személy intenzív együttes munkájának negyedik tartópilléreként. 

A Montessori-pedagógusok viselkedése erősen eltér az “szokásos” szülő vagy pedagógus viselkedésétől, aki egyfajta vezetőként fellépve főként normákat állit a gyerek elé és ügyel arra, hogy e normákhoz való igazodás meg is történjen. Ezzel szemben a Montessori pedagógusok a “gyerekek szolgálói”, akik a gyerekek igényeit tartják szem előtt és az “előkészített környezet” lehetőségeinek felkínálásán keresztül igyekeznek felkelteni a gyerekek kíváncsiságát és érdeklődését. 

Maria Montessori a “szolgáló” kifejezést nagyon tudatosan választotta: egy igazi szolgáló a háttérben állva figyel arra, hogy hol és mikor lehet rá szükség, valamint hogy hol és mikor lehet jelenléte zavaró. Segítőkész és támogató, barátságos és megbízható, amikor erre szükség van, de semmiképpen sem tolakodó, határozottan rendelkező, vagy netán zavaró. 

Mit jelent mindez NF-el élő gyerekek, fiatalok, vagy felnőttek számára? A leggyakrabban említett problémák a rossz koncentrációs képesség és a hiperaktivitás. Kézenfekvő a feltételezés, hogy mindez jobban kezelhetővé válik, ha a feladatok és a tantárgyak érdekesebbek, felkeltve ezzel a gyerekek kíváncsiságát. Mégis szükség van bizonyos szabályokra, melyeket mindenki betart és amelyek alól nem lehet mentesülni: 

    • 1. minden feladatot végig kell csinálni
    • 2. minden tárgyat vissza kell tenni a helyére a vele való munka után
    • 3. senki sem zavarhatja közben a másikat
E szabályokat mindenkinek be kell tartani, még ha ez bizonyos viselkedészavarok, főként a hiperaktivitás esetében nem is könnyű dolog. Az első időkben ez világos struktúrákat, a pedagógusok részéről pedig a sok segítségen kívül nagy következetességet is igényel. Úgy kell megterveznie a feladatokat, hogy azok végrehajtatók is legyenek, a kudarcok megelőzésének érdekében pedig végig jelen kell lennie. Minden gyerek, fiatal, vagy felnőtt büszke rá, ha sikeresen végre tudott hajtani egy feladatot, amely igénybevette őt, de nem mutatott túl a képességein, vagyis a megvalósíthatóság határain belül volt kitűzve. Így épülhet fel lassan a koncentráció, a kitartás, az önértékelés és az öntudatosság is. 

Maria Montessori világosan megfogalmazza, hogy hogyan kell megtervezni egy feladatot, hogyan kell beszélni egy gyerekkel és hogy milyen következtetéseket kell ebből levonni. Minden Montessori-pedagógus e szabályok szellemében jár el. Ezzel az egységes és állandósult hozzáállással a felnőttek viselkedése is rendszerezhetővé és jóval áttekinthetőbbé válik. Ez minden gyereknek segít környezetében jobban kiismerni magát, nagyobb biztonságérzetet keltve ezáltal. A saját határok keresési vágyával, majd megtalálásával pedig a jobb beilleszkedés is elősegíthető. 

A Montessori-pedagógusok (lehetőség szerint) nem zavarják a gyerekeket. Inkább lehetőségeket és utakat mutatnak fel, majd tiszteletben tartják az önálló próbálkozásokat, amennyiben azok tágabban illeszkednek a “tananyag elvárásaihoz”. Ez a tananyagszerűség gyakran félreértett fogalom; voltaképpen annyit jelent, hogy az egyes tantárgyakat az értelmüknek megfelelően kell felhasználni. Egy példa: egy üvegkancsóból lehet folyadékot kitölteni (a kanna funkciója szerint), de üres állapotában lehet rajta átnézve a fénytöréstől megváltozott világot tanulmányozni (az üveg tulajdonságának megfelelően). Nem szabad azonban az üvegkancsóval mindenféle tárgyakra csapkodni abból a célból, hogy “megtudjuk milyen hangot ad”- az üvegkancsó nem élné túl és veszélyt jelentene a gyerekre nézve is. Sokkal fontosabb azonban itt a megfigyelés, hogy a gyerek érdeklődik a különféle hangzások iránt. Ebből kiindulva minél több hanggal kapcsolatos feladat elé kell állítani, amik mozgása mellett a hallását is hivatott fejleszteni. 

A Montessori-pedagógus ilyenkor például dobot és dobverőket adhat a gyereknek. A Montessori-terapeuta mindeközben arra ügyel, hogy a kiadható hangok közötti különbség minél nagyobb legyen, pl. a dobnál az ütők anyagát variálva (fa, filc, stb..). Figyelmet kell ébresztenie a kiadott hangok különbözősége iránt, a mozdulat okozta örömön túl fejlesztve így az akusztikus figyelmet is, kihatással a beszéd különböző hangjainak kategorizálásának képességére, így a beszédmegértésre is. 

A nem-zavarás semmi esetre sem egyenlő a Laisser-faire stílussal! – a szabályokat ez esetben is betartatjuk, az értelmetlen zörgés zavarna másokat. Az egyes ember szabadsága – NF-el élők esetében is- ott végződik, ahol az adott tevékenység kezd más emberek terhére lenni. Ennek figyelembevételével mégis a lehetséges módon legtöbb szabadságot kell biztosítani. 

A Montessori-Pedagógia szabad választást kínál:
    • ˇa tárgyakban, melyek hivogatólag vannak felhalmozva a polcokra 
    • ˇaz idő tekintetében – hogy mikor és mennyit játszik/dolgozik a gyerek a kiválasztott tárggyal 
    • ˇa terekben – mindenféle asztalok és székek állnak rendelkezésre, szőnyegeket is ki lehet mindenhol teríteni – ahol nem zavarnak! 
    • ˇa döntésben, hogy egyedül, vagy másokkal szeretne dolgozni 
    • ˇa döntésben, hogy kitől és milyen segítséget két, ha próbálkozásait nem akarja önállóan folytatni 
    ˇabban, hogy szeretne-e aznap egyáltalán játszani/dolgozni, vagy inkább csak megfigyelne másokat
A döntési lehetőségek e nagy kínálatában fejlődhet csak a döntési képesség, mely csak tanulás útján sajátítható el. 

Valamivel kapcsolatban önmagamtól (önmagamnak!) dönteni komoly mentális feladat, amelyet már kisgyermek korban célként kell kitűzni. A legtöbb szülő ugyan a legjobbat akarja gyermekének, sokszor mégis a gyerek feje felett döntenek róla, mintha gyermekük egy érzések és akarat nélküli tárgy volna csupán. 

Két negatív, de mindennapos megfigyelés: 

Az anyának melege van, mire szó nélkül lehúzza a pulóvert gyermekéről, nem figyelve arra, hogy közben kiveszi a kicsi kezéből a kockákat, amiket az nagy fáradtsággal éppen megfogott. 

A gyerek megfázott, folyik az orra, de el van foglalva egy töltögetési feladattal. Nem úgy az apa, aki zajosan kutat zsebkendő után (szétzilálva a gyermek koncentrációját), majd szó nélkül megtörli a gyerek orrát. 

Mindkét dolog szükséges és fontos, a hőmérsékletnek megfelelően öltözködni és az orrot tisztán tartani, így lehetne az önmagáért érzett felelősség és az öntudatosság felé vezető út első lépése is – az anya vár, amíg csökken az érdeklődés a kocka iránt, majd a gyerekhez szól: “nekem nagyon melegem van, gondolom neked is, levesszük a pulóvered, aztán játszhatsz tovább”. 

Mit jelentene ez a gyereknek? 

    • ˇAz anya tiszteletben tartja a “munkát”, a gyerek érdeklődését, és kivár. Ezzel segíti a koncentrációt. 
    • ˇAzután nem kérdez, hanem megállapít, világos irányt szabva. 
    • ˇA gyerekhez szól, növelve annak fontosságérzését és a szociális kapcsolat stabilitását a mamával. 
    • ˇMajd az anya rámutat a “meleg van” és a “pulóver levételének” kapcsolatára, támogatva a nyelvi megértés következtetéses oldalát. 
    • ˇTalán el is ismétli a levétel közben a “pulóver” szót többször is, könnyebben megjegyezhetővé téve így egy tárgy nevét (akkor is, ha alig tud még beszélni a gyerek). 
    • ˇA pulóver levétele után az anya – talán nem is tudatosan – hangsúlyozhatja az események folyamatosságát, a kockákat a gyerek szeme elé tartva, vagy a kezébe adva. Az alkalmat kihasználva esetleg meg is nevezheti azokat, a nyelvi megértés növelésének további esélyt adva. 
    ˇMegadja ezzel az ismétlés lehetőségét is (a tanulás alapfeltételeként).
Az apa cselekvésének alapjait nehéz világosan megítélni. A terapeutának szóló tiszteletadásról is lehet szó, de a szokás hatalma is lehet az oka. Megfázásnál a zsebkendőnek mindig kéznél kellene lenni, leginkább a gyerek nadrágzsebében. Az apákat is inkább türelemre inteném, amíg a töltögetés véget nem ér. Ekkor már beszélhetne gyermekéhez: “folyik az orrod – érzed te is?” Igenlés esetén tovább léphetne: “vedd elő a zsebkendődet a zsebedből, hajtsd szét – segítsek?” 

Mit jelent ez a gyereknek? 

    • ˇAz apát vele egyenrangú beszédpartnerként éli meg. 
    • ˇFigyelmessé válik a saját testi jelzéseire. Egy pillantás a tükörbe megerősíti és elmélyíti a tapintásos érzékelést és lökést ad a fokozott figyelemnek ezen a területen. 
    • ˇTudatosan megélhetővé teszi a tárgyak birtoklását: zsebkendő. 
    • ˇRendre szoktatja és e rendet szemléletfüggetlenné teszi. 
    • ˇA szókincs is fejlődik és kézzelfoghatóvá válik. 
    • ˇElismerést él meg, ha sikerül, vagy 
    • ˇsegítséget az önmagán segítés felé. 
    ˇEgy következtetéses cselekvést él át: folyik az orrom, meg kell törölni, ehhez kell egy zsebkendő.
A dolognak ez a sok pozitív oldala fejleszti a koncentrációt és a kitartást, valamint mintát nyújt, amely elfogadhatóvá és a későbbiekben követhetővé válik. 

A tárgyak szabad választása – a polcokon hivogatólag elhelyezett tárgyak bő választéka nagy kihívás a NF-es gyerekeknek. Meg kell ugyanis tanulniuk dönteni. Segítség nélkül pillangó módjára “repkednének” egyik dologról a másikra, itt meg ott egy-két dolgot kézbe véve, megtapogatva, de valójában nem sokat törődve a tényleges feladattal. 

A Montessori-terapeuta feladat itt a következők alakítása:
    • ˇ látom mi minden van itt 
    • ˇ átgondolom, hogy mi tetszik 
    • ˇ döntést hozok 
    • ˇ elviszem a tárgyat a játszóhelyemre 
    • ˇ játszom/dolgozom/kisérletezek/barkácsolok, mint mindig 
    • ˇ befejezem a foglalatosságot 
    • ˇ mindent visszaviszek a helyére 
    ˇ úgy rakom vissza, hogy mások is játszhassanak vele

Választásaiban segítenie kell a gyereket, pontosan megfigyelni, hogy hol pattan ki az érdeklődés kis szikrája, annál, amit a gyerek tényleg csinálni szeretne. A helyek szabad választását kezdetben korlátozni kell: a gyereket és játékait egy semleges helyre vezetni, ahol kevés figyelemelterelő faktor van jelen: egy szabad asztal, egy szabad szék, amely lehetőleg nem billeg. Lehetőség szerint semleges megvilágítás, és viszonylagos zajmentesség. A terapeuta ezek után világosan, egyértelműen, majdnem túlzó módon bemutatja az adott tárggyal való bánásmódok lehetőségeit. A NF-es gyerekek figyelmének terjedelme rendszerint igen rövid, nehezükre esik odafigyelni, a tárgyat azonnal meg akarják kaparintani. Itt a kiváló lehetőség a figyelmi terjedelem megnyújtására és a kudarctűrési küszöb emelésére. A Montessori-terapaeuta megfigyeli, hogy mikor jön el az a pont, ahol a gyerek érdeklődését már elveszítené. E ponton közbelépve igyekszik fenntartani az érdeklődést, kiváltva a gyermek együttes játék/munka iránti igényét is. 

Az odafordulással a Montessori-terapeuta jó képet alkothat a gyerek terhelhetőségéről. Úgy nyújt neki segítséget, hogy ezzel közben nem zavarja meg a feladatvégzésben, hanem átengedi a döntő lépéseket a gyereknek, akiben ettől a “megcsináltam, képes vagyok rá!” -élménye tudatosodik. Ez az élmény az aranykulcs az Öntudatosság nagy kapujához. Mindannyian az ismétlésből tanulunk. Az ismétlés csak akkor okoz örömet, ha a siker kilátásával kecsegtet. A Montessori-terapeuta a következő ismétlésre úgy álltja össze a feladatot (pl. a mennyiség csökkentésével), hogy az egy kis erőfeszítés árán megoldható legyen a gyereknek. Mindezek mellett a külső körülmények állandóságát hosszabb ideig biztosítani kell: a világos struktúrák megkönnyítik a segítő beavatkozást és az eredményes végkifejletet is. 

Az idő szabad beosztása a napirendre vonatkozik, a Montessori-terápiánál főként az ismétlésekre. Minden feladat úgy van megtervezve, hogy meg is lehessen ismételni. Ez különbözteti meg első sorban a Montessori-pedagógiát más irányzatoktól, ahol kitöltenek egy munkafüzetet és ezzel kész is. A kitöltött rubrikák értelmüket vesztik, ahogy vége a munkafüzetnek. 

A Montessori-anyag úgy van megtervezve, hogy a sikeresen megoldott feladatok végén is ismétlésre invitál. 

Egy példa alig egy éves mentális korú gyermekek számára: 

A feladathoz a következők a kellékek:

    • ˇ két kúpalakú üveg (Campari-Szódás), az egyik 2/3-ig töltve búzadarával (allergia esetén kukoricadarával) 
    • ˇ egy tölcsér, ami elég nagy ahhoz, hogy a teljes mennyiséget egyszerre át lehessen vele önteni 
    ˇ egy tálca
A feladat célja:

    • ˇ a szem-kéz koordináció gyakoroltatása 
    • ˇ célbiztonság a tölcsér felrakásánál 
    • ˇ töltésnél kettős-kéz koordináció 
    ˇ annak felismerése, hogy a tölcsérbe öntött dara átfolyik és hogy egyszerre csak az egyik üvegben lehet benne.
A feladat véget ér, mihelyt a dara átkerül egyik üvegből a másikba. A gyerek még megvizsgálhatná, hogy nem folyt-e mellé a dara, és beleönthetné a mellémenteket is. Én azonban még nem láttam olyan gyereket, aki ennyivel megelégedett volna, volt olyan is, aki csak ötvenszeri ismétlés után “telítődött” és nézett más elfoglaltság után. 

Egy példa iskolás korú gyerekek feladataiból: 

a bohóc vidám szomorú
az asztal megteritett lerámolt
a ceruza hegyes tompa
a rózsa virágzó hervadt
a liba alvó gágogó
az üveg teli üres
a cica doromboló alvó
a pohár piszkos tiszta
a törülköző száraz nedves

A melléknevek gyakorlásához hiányos mondatokat kapnak, amiket a megfelelő melléknevekkel kell kiegészíteni. 

A gyerek először a névelőt és a főnevet látja, majd mérlegeli, hogy melyik melléknév lehet jó. Ha már minden mondat ki lett egészítve, akkor az ellenőrző kártyákon maga is megnézheti, hogy jól csinálta-e. Ekkor eldöntheti, hogy tovább akar-e dolgozni és ha igen hogyan: 

    • ˇ leírhatja a szöveget egy füzetbe 
    • ˇ le is rajzolhatja a szereplő dolgokat 
    • ˇ irogathat és rajzolhat 
    • ˇ csoportosíthatja magának a megmaradt mellékneveket 
    • ˇ még egyszer megcsinálhatja az egészet 
    • ˇ alkothat belőlük értelmetlen mondatokat 
    • ˇ felolvashatja az alkotott mondatokat hangosan egy barátjának 
    ˇ be is fejezheti a munkát és összerámolhat
E sokféle lehetőség további foglalatoskodásra sarkall. A feladat nehézségi fokát a gyerek határozza meg maga. Nagyon sok bizonytalankodó gyereknek fontos, hogy mindenféle kényszer és szégyenérzet nélkül szentelhesse magát a feladat újbóli, akár többszöri elvégzésének. Eközben átélheti, amint egyre biztosabb lesz a végrehajtásában. 

E feladat célja:

    • ˇ az olvasás gyakorlása 
    • ˇ a különböző szófajok létének tudatosítása 
    ˇ mindenek előtt pedig annak tudata: “én tudom ezt – jól megy!”
Az önálló tapasztalatszerzés e sokrétű kínálatához szükség van egy sajátos keretre: 

Az előkészített környezetre 

Az előkészített környezet lehetőséget nyújt a Montessori-terapeutának mindannak tekintetbe vételére, ami a gyerekre nézve bármiféle pozitív hatást ígér. Ez ösztönző, de elkerülő jellegű is lehet. Ösztönző például a sok választási lehetőségen keresztül, elkerülő pedig a tér egyes pontjainak kijelölésével, melyek biztonságot nyújtanak és nem adnak esélyt a figyelem elterelődésére. 

A kínálat minden gyerekre vonzó hatást gyakorol, szívesen és kitartóan “dolgoznak”, miáltal egy Montessori-csoport lármája jóval kisebb, mint egy normál óvodáscsoporté. 

Ennek ellenére ajánlott egy NF-es gyereket egy kijelölt helyre kalauzolni: “ez a te munkahelyed”, amire ő büszke lesz és maga is szívesen keresi fel, ha “munkára” kerül sor. Senki sem fogja észrevenni, hogy milyen célzott volt a helyválasztás; lehetőleg kizárva a zavaró és elterelő benyomásokat, állandóságot és biztonságot kínálva.