Kovács Gabriella vagyok Andris sokaknak (Öcsike) nővére! Napok óta próbálom befejezni ezt a levelet nagyon nehéz ezeket a sorokat leírni arról, aki a világot jelentette számomra!
Öcsike 1985.02.27.-én született Budapesten hófehér bőrű, vörös hajú szeplős kisfiú volt! Mi kis Kabosnak hívtuk!
Kiskorába elég beteges volt majd 1994-ben elkezdtünk teniszedzésekre járni pár hónap után elkezdte fájlalni a jobb kezét anyuék elvitték ortopédushoz: teniszkönyököt állapított meg nála teltek a hetek semmit nem javult visszavittük a körzetiorvoshoz, aki észrevette, hogy a jobb válla és karja sokkal vékonyabb és csontosabb, mint a bal (ekkor már sorvadt az izom az ortopédus ezt nem vette észre)!
Innentől kezdve öcsike élete teljesen megváltozott:
CT, MR, Bőrgyógyászati vizsgálatok tömkelege következett.
Diagnózis: Neurofibromatózis II.
Az orvosunk mondta: Amit csak tudunk, adjuk meg Öcsikének, mert nem tudni meddig lehet velünk!
1995-ben koponyaműtét
1999-ben gerincműtét
2001-ben koponyaműtét
Ezek a műtétek mellet teljesen úgy élt, mint más fiatal: iskolába járt, elvégezte a nyolcadikat, felvételizett a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskolába. Ahova felvételt is nyert. Meg volt a szalagavatója is és most itt álljunk meg egy, kicsit mert innentől kezdve egy élet már nem lesz olyan, mint ahogy megálmodták!
Szalagavatóra készülve egyre többször fájlalta lábait és esett el ok nélkül. Megvolt a szalagavató utána ismét MR és CT vizsgálat, amin kiderült a medencéje, a hallójárata és a szemidegen is van daganat és azok miatt alakultak ki ezek a tünetek. Ami újabb műtétet jelentett viszont kértük hagy érettségizzen le és utána legyen a műtét, vagyis nyáron!
Leérettségizett a drágám elballagott és felvételizett az 5. év technikumiba!
Ekkor még nem tudtuk, hogy ez csak egy álom marad Öcsikének és nekünk!
A műtét következménye, hogy soha többé nem tudtam vele sétálni, táncolni… stb. tolókocsiba kényszerült!
Az élete és életünk telesen megváltozott és elkezdtünk versenyt futni az idővel!
Innentől kezdve már semmi nem a régi szüleim erőn felül próbálnak megtenni mindent közbe Öcsike, segít nekünk ezt feldolgozni és megtesz mindent azért, hogy újra lábra álljon!
Teltek a hónapok ismét egy hatalmas pofon az élettől: a látását kezdi elveszteni mind a két szemére közbe a hallásával is problémák vannak!
Kész őrület az egész a tehetetlenség a tanácstalanság uralkodik el rajtunk miközben Öcsike valami hihetetlenül alázatosan viseli ezt az egészet nem is tudom honnan merítette az erőt, de talán mégis tudom Belőlünk!
Hát a végeredmény: igen az nagyon fájdalmas és szívfacsaró: tolókocsiba került elveszítve mindkét szemére a látását és mindkét fülére a hallását! Leírni nem lehet, mit érez ilyenkor az ember, hogy akit a világon a legjobban szeret, ez történik vele és közbe tehetetlen az ember!
Utolsó 4 évét úgy élte le, hogy tenyerébe írva kommunikáltunk, ágyhoz kötve teljesen kiszolgáltatva, de ő mindig harcolt, mosolygott, viccelődött és sokszor ő nyugtatgatott még az utolsó pillanatában is!
Az alapbetegségéből kifolyólag nagyon sok szövődménye lett ennek az egésznek ezeket sorokba nem lehet önteni!
2008. március 26.-án lett vége mindennek ugyanis ekkor aludt el örökre!
Mit is írhatnék az én Öcsikémről hát azt, hogy a világ legcsodálatosabb testvére, életem végéig hálás leszek azokért a dolgokért, amire megtanított! Hálát adok ott a föntieknek, hogy ő a testvérem, mert bár már nincs itt velünk, de amíg élek élünk velünk fog élni!!!!
A világ legbüszkébb testvére vagyok, mert amit végig csinált az példaértékű! Egyszerűen imádtuk egymást és imádni fogjuk egymást mindig! Az hogy nincs leírni, elmondani nem lehet!
Aki ismerte szerette, mindenki Hőse!
Sokszor arra gondolok, mennyire sajnálom mindazokat, akik nem ismerték, mert egy csodálatos testvér, gyerek, barát, fiú …. Volt!!!!
És most egy felhőn csücsülve, mosolyog a földre és lábatlógtva nyugtázza magában:
– Ő bizony úgy élt, hogy mikor elment mindenki zokogott és csak ő mosolygott egyedül, mert ami rossz volt annak örökre vége…..