Több gyógypedagógusra van és lesz szükség

Szeptembertől a gyógypedagógus-képzésben résztvevők is igénybe vehetik a Klebelsberg-ösztöndíjat.

Évről évre nő azoknak gyermekeknek a száma, akik segítségre szorulnak – hívta fel a figyelmet  Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a gyógypedagógus-képzés fontosságáról szólva a Varázslat című konferencián, hétfőn Lillafüreden.

A Pedagógiai Szakszolgálatok Hete megnyitóján a helyettes államtitkár kiemelte a pedagógusok szerepét, hiszen az iskolákban tűnik fel, ha a valamelyik gyerek problémákkal küszködik, segíteni kell neki. Horváth Zita szerint több gyógypedagógusra van és lesz szükség. A rendezvényen az államtitkár bejelentette: szeptembertől a gyógypedagógus-képzésben résztvevők is igénybe vehetik a Klebelsberg-ösztöndíjat.

Az utánpótlás fontos, azt lehet mondani, hogy ez nehéz, ugyanakkor szép és biztos szakma, “kötelességünk biztosítani a képzés folyamatosságát” – hangsúlyozta.

A Varázslat című konferenciára az ország 12 megyéjéből 62 szakszolgálati intézményegységből érkeztek szakemberek.

A Miskolci Tankerületi Központ a rendezvényt ismertető sajtóanyagában azt írta: a pedagógia szolgálatokban dolgozók szakmai elköteleződése maga a “varázslat”. “Következetességük, korszerű, komplex módszertanuk olyan egyedülálló érték, amely pedagógiai, pszichológiai eszközökkel nyújt pótolhatatlan esélyt a segítségre szoruló gyerekeknek, szüleiknek és a különleges bánásmódot igénylő gyerekeket tanító pedagógusoknak egyaránt.

Mint kifejtették: az elmúlt években nagy erőfeszítések zajlottak annak érdekében, hogy olyan pedagógiai rendszer épülhessen ki, amely biztosítja a segítségre szoruló gyermekek oktatási-nevelési sikerességét az ország valamennyi járásában. 2013-ban átalakult a szakszolgálatok szervezeti kerete.

A hatályos új jogszabályok a szakszolgálatok egységesebb működtetését célozzák, időközben már több mint 4100 munkatárs látja el országszerte e komplex feladatot. “A társadalmi esélyegyenlőség minél teljesebb megteremtését szolgálja ma minden kezdeményezés, amely hozzájárul a méltányosabb és a helyi szükségletekre reagáló rendszer működtetéséhez, fenntartásához” – fogalmaztak.

Forrás: Weborvos.hu

Ma megkezdődött az első Civil véradás

A véradó napok keretében ingyenes szív- és érrendszeri szűrővizsgálatokkal, életmód- és táplálkozási tanácsadással várják az érdeklődőket.

Human blood.

A civil hozzájárulás az egészségügyben nemcsak a társadalmi szolidaritást erősíti, de az ágazat működését is segíti – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára kedden Szolnokon, az április 9. és 11. közötti Civil véradó napok nyitórendezvényén. Horváth Ildikó, aki az országos programsorozat védnöke is, elmondta: az ágazat működtetése semmit nem érne az egészségügyben kifejtett civil felelősségvállalás nélkül. Ennek a véradás az egyik legszebb példája – fűzte hozzá. Mint mondta, a nagy műtéteket, traumatológiai eseteket nem lehetne enélkül a civil együttműködés nélkül megoldani. Köszönetét fejezte ki a véradóknak és a véradást szervezőknek egyaránt. 

Közölte: az önkéntes vállalások szellemében hirdették meg a Három generációval az egészségért elnevezésű pályázatot és fejlesztik úgy az alapellátást, hogy az egészség megőrzésére, fejlesztésére nagyobb figyelem jusson.

Szólt arról is, hogy Szolnokon évtizedek óta komoly figyelmet fordítanak az egészség megőrzésére, fejlesztésére és a szűrésekre a civilek segítségével.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a véradás fontosságát, valamint a civil összefogás erejét hangsúlyozta. Kitért arra, hogy a Magyarországon működő 62 ezer civil szervezet egy évben csaknem 280 milliárd forintot tud lehívni különböző állami, önkormányzati, európai uniós forrásból. Csaknem 400 ezer önkéntes dolgozik civil szervezeteknek, civil területen az országban. 

Szabó István, Szolnok alpolgármestere a megnyitón elmondta: a szűréseknek, véradásoknak komoly hagyománya és több fóruma van a városban, és ezt a jó gyakorlatot a továbbiakban is folytatják.

Kékkőiné Nagy Éva, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) kommunikációs és marketingigazgatója közölte: tapasztalataik szerint egyre többen tartják fontosnak és “karolják fel” a véradás ügyét, s ennek köszönhetően tavaly sikerült “hozni” a 2017-es eredményeket, míg a korábbi években lassú csökkenést tapasztaltak.

A véradó napok keretében ingyenes szív- és érrendszeri szűrővizsgálatokkal, életmód- és táplálkozási tanácsadással várják az érdeklődőket. 

A programsorozatot a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkársága az Országos Vérellátó Szolgálattal, illetve a fővárosi és a megyei Civil Információs Centrumokkal közösen szervezi az Emmi egészségügyi államtitkárságának védnökségével országszerte 21 helyszínen. A rendezvény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. A Civil véradás helyszínei és időpontjai

Szülő 2017 pályázat

Tisztelt Betegeink!
 
Örömmel tájékoztatjuk Önöket arról, hogy Intézetünk az alapítványán keresztül még ebben a hónapban megpályázza az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt “Szülő 2017” című pályázati felhívását.A pályázati program célja a fogyatékos gyermekeket és felnőtteket nevelő szülők, családok, valamint a fogyatékos szülők részére, az ő igényeikre reagáló szolgáltatások támogatása.Intézetünk alapítványa a komplex szülősegítő projektek kategóriában nyújtja be pályázatát, melynek keretein belül a megvalósítás időszakában, 2017. szeptember 1. és 2018. június 30. között szülősegítő kapcsolatépítő workshopokat szervez és azokhoz kapcsolódó kiadványokat készít.Nyertes pályázat esetén a fenti időszakban előre láthatólag 3 alkalommal kerül majd sor kapcsolatépítő workshopra.

Ezeken a rendezvényeken szakembereink, egészségügyi alkalmazottaink előadásai mellett helyzetbemutatásokat tartunk, azaz konkrét (videora felvett) betegszituációkat mutatunk be, mely szakmai tájékoztatás és segítségnyújtás mellett lehetőséget biztosít a kérdések, vélemények felvetésére, tapasztalatok és javaslatok cseréjére is.A rendezvények az alábbi témákat érintik majd:
 
1. A ritka betegség definíciója, ezen belül a neurogenetikai betegségek definíciója és ismérvei
2. Betegségek biológiai alapja és öröklése
3. Hogyan vegyem észre, hogy a gyermekem ritka beteg, honnan tudjam, milyen szakorvoshoz forduljak?
4. Kezelési lehetőségek, klinikai vizsgálatok
5. Mi történik a genetikai tanácsadáson? Mit várhatunk a genetikai diagnosztikától? Miért kell várni a genetikai leletre?
6. A klinika vizsgálatok (gyógyszerkipróbálás) jelentősége egy ritka beteg életében
7. Új típusú terápiás lehetőségek napjainkban (génterápia, őssejt-terápia, biotechnológiai lehetőségek), diétás megközelítések
8. Mozgásfejlesztési lehetőségek: gyógytorna, egyéb mozgások jelentősége – mit, mikor, kinek?
9. Életminőség kérdőívek szerepe a betegség természetes lefolyásának megfigyelése és az alkalmazott terápia követése során
10. A határon átívelő betegellátás lehetőségei
11. Rehabilitációs lehetőségek Magyarországon
12. Lehetséges-e egészséges család dinamikát fenntartani beteg gyermek nevelése esetén? Kihívások és lehetőségek.
13. Betegszervezetek szerepe a szülők mentori státuszának támogatására
14. A közösségi médiák szerepe a ritka betegek menedzsmentjében
15. Az iskola szerepe a beteg gyermek életében
16. A beteg ember is lehet sikeres
17. Családsegítés: a pszichológus, a szociális munkás, a jogszabályok ismertetése
18. Megváltozott munkaképességűek álláslehetőségei, segítségnyújtás a munkakeresés során
 
Amennyiben szívesen részt venne bármelyik, de akár valamennyi előadásunkon, úgy azt kérem, hogy a kerekes.petra@univ.hu email címen jelezze az érdekelt téma/témák megjelölésével. A visszajelzéseket 2017. június 23. péntek 12.00 óráig várjuk.Várjuk továbbá családtagjaik, ismerőseik jelentkezését is, így szívesen vesszük, ha levelünket a lehetséges érintettek részére továbbítják.Köszönjük szépen együttműködésüket, és bízunk abban, hogy a pályázat elnyerése esetén minél több család számára tudunk segítséget nyújtani.
 
Üdvözlettel,
 
Dr. Molnár Mária Judit
Intézetigazgató
Alapítványi kuratóriumi elnök

Felhívás a Szent Margit Kórház fejlesztéséért

Bizonyára Ön is hallott már róla, hogy nagyszabású aláírásgyűjtési akció indult a Szent Margit Kórház fejlesztéséért. 
Ezúton kérjük a segítségét abban, hogy minél több óbudai lakoshoz eljusson a felhívás és Óbuda-Békásmegyer lokálpatriótáinak összefogásával felhívjuk a döntéshozók figyelmét arra, hogy nemcsak a III. kerület, de az érintett agglomeráció számára is fontos ennek a több, mint 100 éves intézménynek a megmaradása. 
Az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos minden információ megtalálható a mellékelt linken és amennyiben plakátra van szükségük, igényüket jelezzék az önkormányzat civil referensének. 

http://www.margitkorhazert.hu/   

Segítségét előre is nagyon köszönjük!

Közgyűlési meghívó

MEGHÍVÓ
Az NF Magyarország
(Neurofibromatózisos Betegek és Segítőik Társasága)

KözgyűléséreKözgyűlés helye: Szent Margit Kórház 1032 Budapest, Bécsi út 132. B épület V. emelet 506.
Ideje: 2015.04.18. (szombat) 14.30

Napirendi pontok:
I.
Az Elnökség által fontos, a szervezet működésével kapcsolatos tájékoztatások.
(Javasolt határozat száma 2015.04.18/1)
II.
2014-es év mérlegének, közhasznúsági beszámolóinak elfogadása.
(Javasolt határozat száma 2015.04.18/2)
III.
A szervezet Elnökének határozati javaslata, miszerint tagdíj tartozás miatt senki ne legyen megfosztva tagságától, aki nem fizeti be az éves tagdíjat az az adott évben pártoló tagi besorolást kapjon. (tehát tagsága megmarad, csak szavazati joggal nem rendelkezik majd).
(Javasolt határozat száma 2015.04.18/3)

Tájékoztatásul: Az Alapszabály 9.§. 3. A testületi szerv ülése határozatképes, ha azon a szavazati joggal rendelkező tagok 50%-a + 1 fő jelen van.Messze élők, nehezen mozgó tagok, akadályozottságuk esetén e-mailban is szavazhatnak. Amennyiben erről az alábbi linken letölthető nyilatkozat elküldésével rendelkeztek.

Rendelkező nyilatkozat letöltése

Amennyiben a Közgyűlés határozatképtelen, a leghamarabb 1 órával később, de 30 napon belül megismételt Közgyűlés az eredeti napirendben felvetett kérdésekben a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes, ha erre a meghívóban a tagok figyelmét felhívták.Fentiekre tekintettel, ha a tagok létszáma nem megfelelő a határozathozatalhoz, úgy 15.30 -ra megismételt közgyűlést hívunk össze, változatlan napirendi pontokkal.